INFORMÁCIÓK AZ EGYHÁZRÓL, A LOGÓ JELENTÉSE
Adventisták és a Biblia
A hetednapi adventisták olyan keresztények, akik Jézus Krisztusra és a Bibliára alapozzák hitüket. Az egyház minden hitelve megtalálható a Szentírásban. Legfőképpen hiszünk a hit általi megigazulásban Jézus Krisztus által.
Örökség
A Hetednapi Adventista Egyház a protestáns reformációig vezeti vissza történetét. Hivatalosan 1863-ban alakult meg különböző keresztény egyházak tagjaiból, akik hittek Jézus Krisztus második eljövetelében, erős vágy élt bennük, hogy megismerjék a bibliai próféciákat, és hiték, hogy a hét hetedik napja a szombat.
A név jelentése
A “hetednapi adventista” elnevezés két fontos bibliai tanításból fakad.
“Hetednapi” – Utalás a szombatra, ami a hét hetedik napja. Nagy Constantinus Római Császár volt az, aki szombatról vasárnapra változtatta a keresztény istentisztelet napját i. sz. 321-ben. Mivel a Bibliában nincsen utasítás erre a változtatásra és Jézus is szombatot ünnepelt, a hetednapi adventisták továbbra is megemlékeznek a szombatnapról.
“Adventista” – ami utalás Jézus Krisztus második eljövetelére, ami az emberiség legnagyobb reménysége. Ez csak azért lehetséges, mert Jézus bűntelen életet élt, mikor itt járt a földön. Önmagát adta áldozatul, maghalt, majd miután feltámadt, a mennybe ment. Hiszünk abban, hogy az örök élet a Krisztusba vetett hit által kezdődik. Amikor elfogadjuk életét és helyettünk való halálát, megígéri, hogy beteljesíti azt az ígéretét, hogy a Mennybe visz bennünket, amikor újra eljön.
Az egyház hivatalos logójának jelentése
Az egyház a protestáns reformációig vezeti vissza történetét. Hivatalosan 1863-ban alakult meg különböző keresztény egyházak tagjaiból, akik hittek Jézus Krisztus második eljövetelében és erős vágy élt bennük, hogy megismerjék a bibliai próféciákat.
Az adventisták a közösség, szolgálat, hitvallomás és az evangelizáció népe mintegy 160 éve. A világszéles egyház több mint 13 millió felnőtt, aktív taggal az ENSZ által elismert 228 országból 208-ban szerevezett formában van jelen. Magyarországon 1898 óta tevékenykedik, 108 megszervezett gyülekezetében 5.000 aktív felnőtt tagja van.
A Hetednapi Egyház rövid története:
A reformáció vitathatatlan és elévülhetetlen érdeme volt, hogy az egyház életében az Igét tette az első helyre. A reformátorok tanították, hogy a keresztény ember feladata a megismert Ige iránti engedelmesség. A hetednapi adventisták, akik a reformáció örököseinek vallják magukat, Isten Igéjét tekintik hitük alapjának és zsinórmértékének. “Ne hallgassunk emberi véleményekre a Szentírás tanait illetően – írta E. G. White -, hanem kutassuk magunknak Isten szavát.”
Nincs merev hitvallásunk, nem kötözzük meg tagjaink és lelkészeink gondolatait. Az egyház története során mégis készültek olyan dokumentumok, melyek világos betekintést nyújtanak bibliai felismeréseinkbe. Már 1848-ban összegyűltek a szombatünneplő adventisták vezetői, hogy megfogalmazzák a mozgalom alapvető tanításait. Ezeken az un. “szombatkonferenciákon” öt alaptanítás kristályosodott ki:
1. Krisztus személyesen, láthatóan jön el. Eljövetele megelőzi a millenniumot.
2. Jézus ma a szentek szentjében szolgál a mennyben, mint népének közbenjárója.
3. Isten törvénye örök, a negyedik parancsolat az Isten iránti hűség próbaköve.
4. Az egyház feladata a Jel. 14:6-12. verseiben található “hármas angyali üzenet” hirdetése.
5. Az ember halandó, a halhatatlanságot csak Krisztus által nyerhetjük el.
James White 1853-ban közzétett egy rövid hitvallást az egyház hivatalos lapjában, a Review and Herald-ban, és a következőket írta: “Egyek vagyunk az alábbi nagy témákban; Krisztus közeli, személyes visszatérésében, Isten minden parancsolatának megtartásában, valamint az ő Fiának, Jézus Krisztusnak hitében, amire szükségünk van, hogy elkészüljünk az ő eljövetelére.”
A hitelvek kialakulásának a következő lépcsőfoka az a 25 pontból álló volt, amit 1872-ben adtak ki az egyház vezetői. A bevezetőben ezt olvassuk: “nincsenek a Bibliától független hitpontjaink, hitvallásunk vagy szabályaink. Nem azzal a szándékkal tesszük közzé ezeket a tételeket, hogy hatalmat gyakoroljunk népünkön, vagy uniformizáljuk hitüket. Nem hitrendszert alkotunk, hanem rövid összegzést adunk arról, amint a múltban is, és a jelenben is egyöntetűen vallottunk.”
A H. N. Adventista világszervezet, a Generál Konferencia kezdeményezésére 1931-ben, majd 1946-ban is készültek hitelvi összefoglalások, melyeket a helyi gyülekezetek életét szabályozó “Gyülekezeti kézikönyv”-ben, és az egyház “Évkönyv”-ében rendszeresen közzétettek. Mivel ezek a hitelvek az egyetemes egyház hitének kifejezői, csak a Generál Konferencia ötévente összehívott plenáris ülése módosíthatja azokat.
A 2005-ös, St. Louisban megrendezett Generál Konferenciáig, az 1980-ban megfogalmazott 27 pontból álló hitelvek volt érvényben. Ezen az ülésszakon megszavaztak plusz egy hitelvet, így 2005 július 4.-től már 28 pontból áll. Az új hitelv a 11-es sorszámot kapta.
Magyarországon az első missziói kezdeményezés a lengyel katolikus papból adventistává lett misszionárius, Michael B. Czechowsky (1818-1876) nevéhez kötődik, aki 1869-ben tevékenykedett hazánkban. Őt a német származású Louis Richard Condardi (1856-1939) követte 1890-ben, akinek munkája nyomán olyan tagok csatlakoztak a közösséghez, akik magyarra fordították az adventista irodalom termékeit. Mivel a közösség gyorsan növekedett, az adventista világszervezet 1898-ban Magyarországra küldte Huenergardt F. János (1875-1955) lelkészt, aki megszervezte az egyházat. Mivel a korabeli törvények nem tették lehetővé az egyház bejegyzését, az adventisták vallásos egyesületként működtek 1957-ig, amikor az egyházügyi kormányzat hivatalosan is elismerte egyházi létüket.
A Hetednapi Adventista Egyház 28 hitelve
A változtatás megjövendölése:
A Biblia kinyilatkoztatja, hogy a vasárnap keresztényi intézményként való megtartása „a törvényszegés titkos bűnéhez” vezethető vissza (2Thessz 2:7), amely már Pál korában is működött (lásd e könyv 13. fejezetét). Dániel 7. fejezete próféciáján keresztül Isten megmutatta, hogy előre tudott az istentisztelet napjának megváltoztatásáról.
Dániel próféta könyve 7. rész
” 24. A tíz szarv pedig ez: Ebből az országból tíz király támad, és más támad utánok, és az különb lesz mint az előbbiek, és három királyt fog megalázni.
25. És sokat szól a Felséges ellen és a magasságos egek szenteit megrontja, és véli, hogy megváltoztatja az időket és törvényt; és az ő kezébe adatnak ideig, időkig és fél időig.”
Dániel látomása az Isten népe és törvénye elleni támadást mutatja be. A kis szarv (Jel 13:1-10-ben pedig egy fenevad) által ábrázolt támadó hatalom a nagy hitehagyást idézi elő a keresztény egyházon belül (lásd e könyv 12. fejezetét). A kis szarv, amely a negyedik fenevadból támad, és Róma bukása után fő üldöző hatalommá lesz (lásd a 18. fejezetet), megkísérli megváltoztatni „az időket és a törvényt” (Dán 7:25). Ennek a hitehagyó hatalomnak sikerül a világ nagy részét megtévesztenie, de az ítélet végül ellene fog dönteni (Dán 7:11, 22, 26). A végső megpróbáltatás idején Isten közbelép népe érdekében, és megszabadítja őket (Dán 12:1-3).
Ez a prófécia csak egyetlen hatalomra illik rá a kereszténységen belül. Csak egyetlen vallási szervezet van, amely azt állítja, hogy joga van Isten törvényének megváltoztatására. Figyeljük meg, hogy a római katolikus hatóságok mire tartottak igényt a történelem során:
Kr. u. 1400 körül Petrus de Ancharano azt állította, hogy „a pápa megváltoztathatja Isten törvényét, mert hatalma nem embertől, hanem Istentől van, és Isten helyett cselekszik a földön, teljes joggal kötve meg és oldozva fel nyáját”.[42]
A szombat az egész Bibliában
A szombat és a törvény. Isten a Tízparancsolat közepébe helyezte a szombat parancsát, amely így hangzik:
„Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; de a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja; semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belül van; mert hatnapon át teremté az Úr az eget és a Földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt” (2Móz 20:8-11).
A szombat és a szövetség.
Mivel Isten törvénye központi helyet kapott a szövetségben (2Móz 34:27), a törvény szívében elhelyezkedő szombatnak kiemelkedő szerepe van Isten szövetségében. Isten kijelentette: a szombat „jegy” énköztem és tiköztetek, “hogy megtudjátok, én vagyok az Úr”, aki megszentel (Ez 20:12; vö. Ez 20:20; 2Móz 31:17). Ezért – mondta Isten – a szombatünneplés „örök szövetség”(2Móz 31:16). „Miként a szövetség Isten szeretetén, népe iránti szeretetén alapszik (5Móz 7:7-8), éppúgy a szombat is – mint a szövetség jegye – Isten szeretetének jele.”[8]
Egész földi szolgálatában Krisztus példát mutatott a hűséges szombatünneplésre. „Szokása” volt, hogy szombaton istentiszteletre menjen (Lk 4:16). A szombati istentiszteleteken való részvétele kinyilvánítja, hogy istentiszteleti napként szentesítette a szombatot.
Krisztus annyira a szívén viselte a szombat szentségét, hogy amikor feltámadása után a bekövetkező üldözésről beszélt, tanácsot adott tanítványainak a szombattal kapcsolatban: „Imádkozzatok – mondta -, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon” (Mt 24:20). Ez világosan bizonyította, ahogy Jonathan Edwards megjegyezte, „hogy a keresztények már akkor is kötelesek voltak szigorúan megtartani a szombatot.”[10]
A negyedik század tanúja volt a vasárnaptörvény bevezetésének. Először polgári jellegű vasárnaptörvényt adtak ki, majd jöttek a vallási jellegűek. Konstantin császár Kr. u. 321. március 7-én bocsátotta ki az első polgári vasárnaptörvényt. Tekintettel arra, hogy a vasárnap népszerű volt a pogány napimádók között, és sok keresztény is tisztelte, Konstantin azt remélte, hogy a vasárnap ünnepnappá tételével biztosíthatja kormánya részére e két választótestület támogatását.[38]
Konstantin vasárnaptörvénye tükrözte a császár napimádói múltját. Így szól a törvény: „A Nap tiszteletre méltó napján (venerabili die solis) az elöljárók és városlakók pihenjenek, és minden műhely zárva legyen. De vidéken a mezőgazdasági munkásoknak a törvény megengedi, hogy dolgozzanak vasárnap.”[39]
Néhány évtizeddel később az egyház követte Konstantin példáját. A laodiceai zsinat (kb. Kr. u. 364-ben), amely, bár nem egyetemes, de római katolikus tanácskozás volt, kiadta az első egyházi vasárnaptörvényt. A 29. kánonban az egyház megkövetelte a keresztényektől, hogy tiszteljék a vasárnapot, és „ha lehet, ne dolgozzanak azon a napon”, de kifogást emelt a szombati pihenés ellen, és elrendelte, hogy a keresztények ne „tétlenkedjenek szombaton (görögül sabbaton), hanem dolgozzanak azon a napon.”[40]
Kr. u. 538-ban, abban az évben, amelyben a próféciában jelzett 1260 esztendő elkezdődött (lásd e könyv 13. fejezetét), a Római Katolikus Harmadik Orléans-i zsinat kiadott még a Konstantinénál is szigorúbb törvényt. E zsinat 28. kánonja kimondja: vasárnap még „a mezőgazdasági munkát is félre kell tenni, hogy az embereket ne akadályozza a templom látogatásában”.[41]